Hírlevél

 

 

Támogatóink:



Partnereink:


 


 


 

 

Az iskola írója – Az író iskolája színházi nevelési program

A Kortárs Drámafesztivál egyik legnagyobb tetszést arató kezdeményezése 2007-ben Az iskola írója – Az író iskolája színházi nevelési program nem vállalt keveset: kortárs magyar drámák olvasására és azokról való gondolkodásra vette rá tizennyolc budapesti középiskola diákjait. A diákok rendhagyó irodalomóra keretében magával a szerzővel vitatták meg, hogy milyen kérdéseket, problémákat vet fel az alkotó egyik, a középiskolások által előre elolvasott műve.

A kezdeményezés jelentős sikert aratott: egyre több iskola még több tanulója jelezte, hogy részt venne a projektben. Az iskolák és az írók részéről egyaránt megnövekedett igényekre való tekintettel a fesztivál kínálata is bővült: az OSZMI és a KDF közös szervezésében 2008-tól kezdve már a program háromféle változata közül választhatnak az érdeklődők. A program első változata a 2007-ben kialakított rendszerben zajlott.

A program második, bővített változatában a drámaíró és a diákok első találkozóját egy újabb alkalom követi. A második találkozáskor a középiskolások egy fiatal rendező – Berzsenyi Ádám vagy Hollós Gábor – irányításával az olvasott és megvitatott drámai mű egy-egy jelenetével dolgoznak, és kipróbálják annak színreviteli lehetőségeit.

A harmadik változatban egy vállalkozó kedvű drámaíró segítségével a diákok hétköznapi történeteiből születik drámaszöveg, melyet a diákok a rendezők irányításával rövid jelenetekké formálnak, hogy megláthassák, miként lesz a való életből drámaszöveg, a drámaszövegből pedig színház. A létrejött jelenetek közül a legjobbakat az iskolai csapatok a Kortárs Drámafesztivál Budapest keretében bemutathatják.

Az iskola írója – Az író iskolája színházi nevelési programot a Kortárs Drámafesztivál 2009-től a határon túli alkotókra is kiterjesztette: Hatházi András színész-drámaíró és Sebestyén Aba rendező, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió vezetője látogatott el egy budapesti középiskolába.

A fesztivál idén is felkínálja színházi nevelési programját immár egész éves nevelési programként: az első félévben budapesti középiskolákkal együttműködve, a második félévben pedig vidéki és határon túli oktatási intézmények bevonásával. A KDF idén is lehetőséget nyújt a diákoknak, hogy bemutassák egyéni darabértelmezési kísérleteiket egy gálaműsor keretében.

 

Partnerek: Drámaírói Kerekasztal és OSZMI