Hírlevél

 

 

Támogatóink:



Partnereink:


 


 


 

 

 

 

 

 

 

A Kortárs Drámafesztivál OFF programja az Auróra közösségi térben

Az idei év decemberében immár 13. alkalommal kerül megrendezésre a Kortárs Drámafesztivál, amelynek kísérőrendezvényeként ismét jelentkezik a KDF Fesztiválklub is. A Fesztiválklub 2014-ben jelentkezett először, és nagy népszerűségre tett szert a közönségnek akkor bemutatkozó Aurórában, ami azóta több közösségi és kulturális rendezvény otthonává vált. Idén december 2 és 9. között ismét a KDF off-programjának központjává válik az Auróra, ahol a 2016-os válogatás fő irányvonalához kapcsolódva, elsősorban a jövő színházi generációi kapnak bemutatkozási lehetőséget – de a fesztivál ideje alatt itt lehet majd kiereszteni a fáradt gőzt az esti bulik alkalmával, vagy egy csendes szegletbe húzódva megvitatni a napi eseményeket, szorosabbra fűzni baráti vagy szakmai kapcsolatokat.

A Fesztiválklubban idén több különböző programsáv kínálatából szemezgethetnek az érdeklődők. Nyolc napon keresztül zajlanak majd különböző workshopok, szakmai és kerekasztal beszélgetések, színházi előadások és koncertek.

Látható lesz a Mentőcsónak Egység Pokolra kell annak menni című előadása Pass Andrea rendezésében, amelyben a diákcsoport által felvetett jelenkori problémákat a magyar történelem géniuszainak viszonylatában ismerhetjük meg. Bársonytafota címen Nagy Petra ötödéves bábszínész hallgató Csokonai Lili (Esterházy Péter): Tizenhét hattyúk monodrámáját játssza és eleveníti meg különböző tárgyak  segítségével. 

A Kaposvári Egyetem végzett színészosztálya Felhőfi-Kiss László rendezésében a Tiszta vicc című előadással a Patyolat/PRÓBAüzemben vendégeskedik majd.

Két speciális előadás is látható és érzékelhető lesz majd az Off programban: a  bOdyssey-project Testodüsszeia című előadását „érzők“ bekötött szemmel kalandozhatják végig, mígTitkos Társulat Baby blues című produkciója során a fiatal drámaíró, Csizmás Kinga szövege mellett az előadás folyamán a nézők maguk is beleszólhatnak a történet alakulásába. Lesz felolvasószínház W monológok címen, amelyet Pálffy Zsófi és a workshopján résztvevők hoznak majd létre Vivaldi zenéjéből isnpirálódva, valamint Keresztesi József Holtszezon című művét a FAQ Színház és a Béta Társulat viszi színre.

Az előadások utáni koncert sávban színész-zenekarok játszanak majd különféle zenei stílusokban. Fellép a javarészt a k2 Színház társulat tagjaiból álló Macskák Esernyővel zenekar és a Tasnádi Bence színész által vezetett Ed Is On. Zenél a színészhallgatókból álló Pink Mojos and the Fuckfaces, a FAQ Színház pedig az előadásaikban is hallható saját számait játssza majd. Hallhatjuk  Porteleki Áron és Czitrom Ádám dob-gitár duóját, valamint Herczeg Tamást, a HOPPart társulat vezetőjét és Máthé Zsoltot  A jó a rossz és a loop formációban. A Fesztiválklub utolsó napján Paizs Miklós zenekara a  Sickratman intim trio lép fel, éjszaka pedig a Zu Sammen és a TÁP Klub (DJ FEÁ, DJ Vajdai Vili, NewKlezmerDisco) felel a hajnalig tartó buliért.

2016. december 1-8. között a Dráma Online Társaság legújabb Facebook-dráma játékára is sor kerül Lénárd Róbert Tanktánc című műve alapján. A résztvevőknek a játék során a Tanktánc cselekményének végigkövetése mellett lehetőségük nyílik kapcsolatba lépni a dráma szereplőivel: hozzászólásokat fűzhetnek megnyilvánulásaikhoz, lájkolhatják képeiket. A vállalkozóbb szelleműek akár posztolhatnak is üzenőfalukra, privát beszélgetést kezdeményezhetnek, sőt akár tanácsokkal is elláthatják őket, ezáltal megkísérelve a történet alakulásának befolyásolását. A projekt záróakkordjaként december 8-án délután 4 órától az Aurórában az alkotók egy nagy bulival készülnek, amire minden érdeklődőt szeretettel várnak.  

Az egyéb programok mellett összesen 8 különböző színházi workshopon is részt lehet venni.

A Fesztiválklub egyik legfőbb célja, hogy megszólítsa a színház iránt érdeklődő fiatalok generációit, közös gondolkodást és közös kérdések megfogalmazását serkentse elő programjaival. Éppen ezért, olyan a szakmában is elismert, de pályakezdő alkotókat kért fel, hogy tartsanak nyílt workshopokat, amelyeken elérhető áron vehetnek részt a színház különböző területei iránt érdeklődők. Workshopot tart a SzínMűVeletek, Horváth Márk végzős bábszínész, három fizikai rendező szakos hallgató, Rácz Attila dramaturg, drámatanár, a bOdyssey project, Pálffy Zsófi fiatal drámaíró és még sokan mások. 

Délutánonként meghívott vendégek szakmai kerekasztal beszélgetéseire kerül sor. A KDF Fesztiválklub beszélgetéssorozata a színházi képzési formák érintett alkotóit, diákjait, tanárait kívánja megszólítani. A sorozat legfőbb célja, hogy bemutassa a színházi alkotóvá válás különböző módjait a meghívott vendégek személyes tapasztalatain, nézőpontjain keresztül. Továbbá betekentintést adjon bizonyos képzési formák rendszerébe és az azok által nyújtott perspektívákba. A párbeszédek keretein belül legfőbb támpontokat a fiatal generáció útkereső kérdései adják majd. Vendégi lesz: Fábián Péter, Szenteczki Zita, Tárnoki Márk, Szivák-Tóth Viktor, Pap Gábor, Tóvaj Ágnes, Keserű Imre, Keresztúri József, Pálffy Zsófi, Csizmás Kinga és Kucov Borisz.

További információkért és a részletes programért keresd a KDF Fesztiválklub facebook oldalát!

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!