Hírlevél

 

 

Támogatóink:



Partnereink:


 


 


 

 

 

 

 

 

 

Ajánlók a magyar szemleprogram színházi előadásaihoz

Fesztiválunk eredeti célkitűzéséhez híven idén is (külföldi előadások, konferencia, workshop, felolvasószínház, kerekasztal-beszélgetés, koncertek mellett) a legfrissebb és leginspirálóbb színházi előadásokat, projekteket mutatja be, amelyeket több mint száz, az elmúlt évadban és az idei évad elején bemutatott, hazai és határontúli előadás közül választott ki egy héttagú zsűri. 

Kulcsár Viktória (produkciós vezető), Lőkös Ildikó (dramaturg), Németh Ákos (drámaíró), Szűcs Katalin Ágnes (kritikus), Ugrai István (produkciós vezető), Urbán Balázs (kritikus), Varga Anikó (kritikus) választása azért épp ezekre az előadásokra esett, mert ezek formai-tartalmi progresszivitást, vitaképességet, a valóságra adott reflexiót magában hordozó előadások, vagyis kérdések feltételére késztetik a közönséget. Ezek az előadások a reményt hordozzák magukban, a fejlődésbe és a jövőbe vetett hitet. 

Lehet-e szebb mottója egy olyan, több mint egy évtizedes múltra visszatekintő, mára nemzetközileg is elismert színházi fesztiválnak, amely a kortársban is a progresszivitást keresi, amely töretlenül hisz abban, hogy vannak olyan színházi műhelyek, vannak olyan alkotók, akik a jelen valóságáról akarnak szólni, akik merik nem csak a szépet és jót bemutatni, akik történeteikkel reagálnak az őket körülvevő társadalmi és közéleti kontextusra, akik használják a korszerű színházi eszközöket, akik kommunikációra késztetnek. Olyan előadások ezek, amik úgy magyarok, hogy közben univerzálisat fogalmaznak meg, vagyis amiket érdemes külföldi színházi szakembereknek is bemutatni. 

Melyek ezek az előadások és miért éppen ezeket választotta ki a zsűri?

November 28. 20:00

Mikó Csaba: Apátlanok (Die Vaterlosen) (Theater Regensburg)

Mikó Csabának A Színházi Dramaturgok Céhe már kétszer is odaítélte a Nyílt Fórum legjobb új magyar dráma szerzőjének járó díját, az Apával pedig 2005-ben elnyerte a a Heidelbergben megrendezett drámafesztivál Európai Szerző díját. Ez az előadás kiemelkedő eseménye lesz a fesztiválnak, mert első alkalommal fordul elő a fesztivál történetében, hogy egy kortárs magyar drámaíró művének az ősbemutatóját németországi vendégjátékként tekintheti meg a közönség. A történet a magyar társadalom egyik kibeszéletlen kérdéséről a múlt értelmezéséről szól mind személyes, mind társadalmi szinten.

 

November 30. 19:00

Gogol: A revizor (A Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság koprodukciója)

Egy kőszínház és egy 2008 óta, Bodó Viktor rendező vezetésével működő, itthon és külföldön egyaránt játszó és sikereket elérő független színházi társulat koprodukciójáként született Gogol, egy mai vidéki magyar városba adaptált komédiája. (minek a komédiája? hiányzik az alany) Korrupció most is van, saját pozícióikat féltő és kétes ügyeiket eltussolni vágyó hivatalnokok most is vannak, a revizortól most is félni kell. A szóviccekre, gegekre, virtuóz színészi játékra, társulati határokat elmosó csapatjátékra épülő előadás igazi, szókimondó görbe tükröt tart a mai Magyarország elé. 

 

December 4. 17:00, december 5. 20:00 

Bovary Emma (Dollár Papa Gyermekei)

A Dollár Papa Gyermekei Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás színházi műhelye. Különleges helyszíneken, az adott tér sajátosságaira koncentrálva hoznak létre olyan színházi eseményeket, melyek az adott pillanat valóságából építkeznek – így alakítanak át nagy klasszikusokat maivá. A fesztiválon bemutatott előadás egy monodráma, amely Flaubert Bovarynéjából és a főszereplő olvasmányélményeiből, vágyaiból áll össze. A látszatra egyszerű, fecsegő vidéki nő a Je Suis Belle (Dévényi Dalma és Kiss Tibi divattervezők) showroomjában, szabásminták és varrógépek között mesél a férjezett nő lélektanáról. 

 

December 4. 20:00

Parallel (GroundFloor Group)

A GroundFloor Group a kolozsvári Ecsetgyár Független Kulturális Központban szervez kortárs tánccal kapcsolatos műhelyeket, előadásokat, eseményeket. Az egyesület alapító tagja és elnöke, Sinkó Ferenc, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, alkotótársa Leta Popescu rendezőként végzett a kolozsvári egyetemen.  Az interdiszciplinális előadás két színész saját történeteiből, általuk megélt élethelyzetekből kiindulva született, provokálóan és elsöprően őszintén szól a testről, a szexuális identitásról, a tagadásról és elfogadásról. 

 

December 5. 15:00

Boris Vian: Tajtékos napok (Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Fehér Balázs Benő 2014-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában, de három előadás fűzódik a nevéhez rendezőként. Ahogy ő fogalmaz, nem célja „szembemenni”, de olyan előadásokat akar létrehozni, amelyekben meg lehet találni a közös nevezőt a színész és a szerep között. A Tajtékos napok egyfajta felnőttéválás történet, amelyhez sok játékkedv, naivitás és kíváncsiság kell, csupa olyasmi, ami általában nem jellemző a magyar  - szorongós, fájdalmas, kisreál - játékmódra. 

 

December 5. 19:00

Kovács Márton – Mohácsi testvérek: e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY (Örkény István Színház)

A Mohácsi testvérek (Mohácsi János rendező és Mohácsi István dramaturg) 1998 óta dolgoznak együtt. Előadásaik – akár meglévő drámából indulnak ki, akár új, saját dráma születik – mindig szövegközpontúak és mindig aktuális magyar társadalmi problémákra fókuszálnak. Mostani előadásuk ugyan nem a mában játszódik, de hatást épp a mára tud gyakorolni. Emlékeztetni akar arra a huszonvalahányezer zsidóra (és általuk a többiekre is), akiket 1941-ben pár hét alatt halálba hajszoltak a német és magyar hatóságok. Az emlékezés gesztusával pedig tenni szeretne az ellen, hogy ez újra megtörténjen. 

 

December 5. 20:00

Helen Edmundson: Irtás (Forte Társulat - Szkéné Színház)

A Forte Társulatot Horváth Csaba rendező-koreográfus hozta létre 2005-ben. A színészekből és táncosokból álló társulat egy Magyarországon kevéssé ismert formanyelv létrehozásán kísérletezik, melyben egyformán nagy hangsúlyt kap a test, a tánc, a zene, a szöveg. Az ír folklórból táplálkozó, szerteágazó történetet elmesélő fizikai színházi előadás bár 1652-55 között Írországban játszódik, mégsem történelmi dráma. Alapgondolata, miszerint a másság nem tolerálható, sajnos bármikor, bárhol lehet aktuális. 

 

December 6. 15:00

Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója (FÜGE - Orlai Produkció)

Az előadás három fiatal alkotó, Gerlóczy Márton író, Göttinger Pál rendező és Ötvös András színész találkozásából született. Ebben a történetben a fiú egy nap úgy dönt, hogy nem csinálja tovább. Otthagyja addigi mesterségét, az írást, és beáll csemegepultosnak a vásárcsarnokba. Elmegy a valódi emberek valódi bajai közé, valódi gondokkal és valódi örömökkel találkozni – hogy aztán leírja, hol járt. Ötvös András monológja szeretetről, ridegségről, életről és halott húsról szól valódi húsokkal bábozva. 

 

December 6. 20:00, december 7. 20:00

Pintér Béla: Bárkibármikor (Pintér Béla és Társulata ‒ Átrium Film-Színház)

A Pintér Béla drámái és előadásai rendhagyó módon, több oldalról megvilágítva fókuszálnak a kortárs magyar társadalmi problémákra ironikus, tragikus és humoros hangvételben egyaránt. Ez a történet azonban sokkal inkább az egyén problémájáról szól, mint a társadalomról (bár némi kultúrpolitikai reflexiót azért tartalmaz). A szenvedélyeknek való kiszolgáltatottságot mutatja be, de a drogot itt ÉLETnek hívják, a drogos trip tehát valós szituációkba vezet, ahol bárki bármikor belekerülhet a „másik” élethelyzetébe. 

 

December 7. 14:30

Mark Ravenhill: Állampolgári ismeretek (MaNNa Produkció ‒ Zsámbéki Színházi Bázis)

Ezt az előadást fiatal alkotók hozták létre, fiatalokról szól, de nem csak fiataloknak. A magyar viszonyokra hangolt darab nyíltan, nyersen, de humorral beszél a szexualitásról, kíméletlenül szembesíti közönségét a kialakított értékrend visszásságaival. Egy középiskolai osztály életébe pillanthatunk be, akik éppen abban az életkorban vannak, amikor az embert az identitáskeresés és önkifejezés kérdései érdeklik a legjobban. Az előadás őszintesége már-már zavarbaejtő, az alkotók tudják, hogy kockázatot vállalnak, mégis fontosnak tartják, hogy épp ezekről a témákról beszéljenek épp most, épp itt. 

 

December 7. 14:30

Hungari – koncertszínház (HOPPart Társulat)

A 2006-ban végzett Ascher-Novák-osztály saját társulata, akik újfajta zenés színház létrehozásán dolgoznak, ez alkalommal Kárpáti Péter író-rendezőt kérte fel, hogy segítsen egy ma igencsak aktuális témát, a kivándorlás problematikáját feldolgozni. A chatek, blogok, beszélgetések törmelékéből összeálló előadás nem dokumentumjáték, mégis minden mondatnak van valóságalapja. A történetben kilenc, a világ különböző pontjain élő magyar fiatal találkozik össze a virtuális térben és keresi arra a kérdésre a választ, hogy mitől lesz valaki idegen a saját bőrében?  

 

December 7. 19:30

Egy hosszú nap elutazik az éjszakába (Kecskeméti Katona József Színház)

A történet egyszerűnek látszik: egy átlagosnak tűnő amerikai família egy napját látjuk, melyről hamar kiderül, hogy egyben a család alkonyát is jelenti. Pedig ez a nap is csak úgy kezdődik, mint a többi: idillinek látszó családi reggelivel. Ugrai István szavaival élve azonban Zsótér Sándor értelmezésében ez a történet sokkal inkább állapotjelentés egy egymásra nem figyelő társadalmi hierarchiáról. A ki nem mondott igazságokról, a félelemről, az egymás iránti bizalmat kiirtó erőről, a tudomásul nem vett fájdalomról. Pontosabban: ennek a következményeiről. 

 

A fesztivál gerincét adó magyar szemleprogram mellett azonban számos további érdekes programmal vár a Kortárs Drámafesztivál, hamarosan ezekről is beszámolunk.

« Vissza