Hírlevél

 

 

Támogatóink:



Partnereink:


 


 


 

 

 

 

 

 

 

Információk a kezdés előtt

Kedves Látogatók!

 

Gőzerővel zajlanak a Kortárs Drámafesztivál előkészületei: november 27. és december 3. között 11. alkalommal jelentkezik a másfél évtizedes múltra visszatekintő fesztivál. Jelen hírlevelünkben a legfontosabb információkról tudósítunk a kezdés előtt.

A fesztivál hét napja alatt a főprogramban tíz, az ajánlott programban hat magyar színházi előadás látható hat budapesti helyszínen.

A főprogram szelektorai eredetileg tizenegy produkciót választottak ki a 2012/2013-as színházi szezon bemutatóiból, ám ezek közül egyeztetési okok miatt három nem kerülhetett a programba: a Peer Gynt gyermekei (Független Színház, r: Balogh Rodrigó), a Belső gyermek (FÜGE – Pulzus – Bethlen téri Színház, r: Kiss Márton) és a Meanwhile in Kansas (011 Alkotócsoport – Bárka Színház, r: Radnai Márk). Utóbbi produkcióról azonban 60 perces prezentációt tartanak az alkotók november 28-án 16 órai kezdettel, hogy az előadást külföldről idelátogató vendégeink is megismerhessék.

A zsűri által beválogatott előadások közül bemutatásra kerülő nyolc produkción felül az idei évad két premiere szerepel még a KDF főprogramjában: a Szputnyik Hajózás Társaság Reflex című előadása (r: Kovács D. Dániel) valamint Pintér Béla és Társulata Titkaink című produkciója (r: Pintér Béla).

A fő és az ajánlott program 9 előadására már minden jegy elkelt. Sőt a nagy érdeklődésre való tekintettel a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Békeidő című produkciójából pótelőadást tart. Így már csak az alábbi előadásokra kaphatók jegyek (korlátozott számban):

A harmadik hullám (Bárka Színház, r: Vidovszky György) – november 28., 18 óra, Bárka Színház

Békeidő (Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, r: Hajdu Szabolcs) – november 29., 18 óra, Jurányi Inkubátorház

Droszt (011 Alkotócsoport – Átrium Film-Színház, r: Radnai Márk) – november 29., 19 óra, Átrium Film-Színház

Az ember komégiája (Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, r: Táborosi Margaréta) – december 1., 17 óra, Átrium Film-Színház

Tigris és hiéna (Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, r: Koltai M. Gábor) – december 2., 19 óra, Bárka Színház

Opera Amorale (Gergye Krisztián Társulata – Átrium Film-Színház, r: Gergye Krisztián) – december 2., 20 óra, Átrium Film-Színház

Ekkora érdeklődést a fesztivál magyar színházi programja iránt a fesztivál fennállása óta még soha nem tapasztaltunk.

A programban szereplő vidéki és határon túli színházi előadások után a fesztivál a Színházi Kritikusok Céhével együttműködésben Kritikus Órát, K.O.-t szervez. A K.O. nem más, mint a céh tagjai által moderált szakmai beszélgetés vagy közönségtalálkozó, melyen részt vesznek az alkotók, előadók is. A beszélgetésen természetesen a közönség is kérdezhet, válaszolhat. A találkozók helyszíne és időpontja:

A Békeidő november 29-i (20 óra 30 perckor kezdődő) előadása után – Jurányi Inkubátorház, vezeti: Varga Anikó.

Az ember komédiája december 1-jei (17 órakor kezdődő) előadása után – Átrium Film-Színház, vezeti: Miklós Melánia és Reményi József Tamás.

A Tigris és hiéna december 2-i (19 órakor kezdődő) előadása után – Bárka Színház, vezeti: Tompa Andrea.

A kísérőprogramok sorába két kerekasztal-beszélgetés is kapcsolódik, melyek helyszíne a Jurányi Inkubátorház.

A politika esztétikai lehetőségei – kortárs színház és történelem– november 30., 17 óra (a Krétakör rendezvénye)

Generációváltás a kortárs magyar színházi életben (?) – december 1., 11 óra (a Színházi Kritikusok Céhe és a Kortárs Drámafesztivál közös rendezvénye, vezeti: Ugrai István)

A színházi emberek számára egy, a hazai gyakorlatban kevésbé alkalmazott, új szakmai kísérőprogramot, az Industry Series címet viselő műhelyfoglalkozás-sorozatot szervez a Kortárs Drámafesztivál. Az Industry Series elsődleges célja, hogy segítse a magyar befogadó- és produkciós házak nemzetközi kapcsolatainak bővítését, valamint magyar színházi előadásokat ajánljon ki külföldi színházi fesztiválokra. A rendezvényen, amelynek helyszíne szintén a Jurányi Inkubátorház, a meghívott hazai és nemzetközi befogadó színházak képviselői és alkotókelőzetes regisztráció alapján vehetnek részt.

A fiatal magyar színházi generációt bemutató programhoz kapcsolódva – különösen, hogy a Kortárs Drámafesztivál elsőként prezentál ilyen szemlét Magyarországon – idén is jelentkezik a fesztivál Visitors’ Programme-ja, a fesztivál külföldi vendégei számára szervezett látogatói programja. Számukra a KDF komplex, egész napos szakmai programokat szervez, valamint biztosítja annak lehetőségét, hogy megismerkedjenek a kortárs magyar színház meghatározó alkotóival, legizgalmasabb műhelyeivel, illetve előadásaival. A fesztivál programjában szereplő magyar előadásokon pedig angol nyelvű feliratozást vagy szinkrontolmácsolást biztosít a külföldi látogatói számára. A KDF 2013-ban 28 külföldi vendéget fogad, többek között Ausztriából, az Egyesült Államokból, Horvátországból, Iránból, Németországból, Svájcból és Szlovákiából. Vannak közöttük fesztiváligazgatók és -kurátorok; színházak és kortárs művészeti központok vezetői és munkatársai; színházi intézet, színházi ügynökség képviselői és a színházi sajtó képviselői: kritikusok, újságírók és tudósítók. Nagy öröm számunkra, hogy képviselteti magát Európa legnagyobb kortárs drámafesztiválja, a wiesbadeni NEUE STÜCKE AUS EUROPA elnevezésű színházi biennálé, a fiatal rendezőket bemutató braunschweigi Festival FAST FORWARD és a strasbourgi és karlsruhe-i helyszínnel működő Festival PREMIERES. Tudósít a fesztiválról többek között a nemzetközi színházi életben vezető szerepet betöltő berlini Theater heute színházi folyóirat, a színházi könyvkiadásáról is ismert Theater der Zeit színházi folyóirat és a bécsi DER STANDARD napilap is.

A fesztiválklubnak idén a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház ad otthont, ahol esténként meleg drámalevessel várják a fesztiváli közönséget, november 30-án a Jövedelmező állás című előadás után pedig 22 óra 30 perctől a Puszi Együttes ad koncertet.

 

Szeretettel várunk mindenkit a fesztivál rendezvényein és programjain.

 

További információk:

 

Kortárs Drámafesztivál Budapest

1094 Budapest, Bokréta u. 10.

Telefon/Fax: +36 1 7862933

E-mail: office@dramafestival.hu

Skype: cdf_budapest

www.dramafestival.hu

« Vissza