Hírlevél

 

 

Támogatóink:



Partnereink:


 


 


 

 

Nézőművészeti Kft. és Manna Kulturális Egyesület

A GYÁVA

angol nyelvű feliratozással


Helyszín
KOLIBRI PINCE
Időpont
2011. december 1. 17:00
Időtartam
105' (előadás+feldolgozó beszélgetés)
Jegyek
061 311-0870; 061 312-0622
kolibri@szinhaz.hu


fotók: Hetesi Antal  (hanton)
Galéria►

 
Magyarországon is egyre népszerűbb és egyre inkább a társadalmi felelősségvállalás terepévé válik az ifjúsági és a tantermi színház. A Nézőművészeti Kft. elnevezésű produkciós műhely a magyar ifjúsági színház talán legfontosabb képviselője, a Kolibri Színház segítségével hozta létre A gyáva című előadását, mely dokumentarista módszerrel dolgozza fel egy drogos fiú történetét. Az előadáshoz feldolgozó foglalkozás is kapcsolódik.
 

Szereplők

Kovács Krisztián

Scherer Péter

Alkotók

Kovács Krisztián

Scherer Péter

Gyulay Eszter

Surány Judit

Rendező

SCHERER Péter

A gyáva arra tesz kísérletet, hogy a drogproblémáról, amely napjainkban egyre több fiatal és egyre több család életét teszi pokollá, megpróbáljon leplezetlenül, az érintettek szemszögéből beszélni. A produkció a Krétakör előadásaiból és a Jancsó-filmekből ismert kíváló színész, Scherer Péter rendezése. A Nézőművészeti Kft és a Manna Kulturális Egyesület közös előadásának szövegkönyve a kábítószer függőségükről valló emberek személyes dokumentumai, valamint az alkotók (Kovács Krisztián, Scherer Péter, Gyulay Eszter és Surányi Judit) írásai alapján készült.

„És van elvonás és van hidegrázás és hátfájás és fogfájás és fejfájás és a lábad fáj és minden fáj, aztán van drogambulancia, van rivotril, van depridol, meg recept, meg altató, meg nyugtató, ez megnyugtató. És nincs pénz, nincs kocsi, nincs ruha, nincs nő, nincs nyár, nincs telefon, nincs lakás és nincs lélegzet, nincs pihenés, nincs megállás és nincs segítség, és nincs esély és nincs isten sem ember, és nincs anya és nincs apa és nincs remény és nincs testvér, és nincs remény…”

Egy fiatal fiú mesél gondolatairól, érzéseiről, a családjával való ellentmondásos kapcsolatáról, és arról, hogyan kezdett drogozni. Egy apa mindezt végignézi, végighallgatja és végigéli. Zavarba ejtően személyes párbeszédek és belső monológok, humoros és keserű helyzetek az élet rendhagyó sorsfordulatai közé ékelve. Hol csúszhatnak el a szándékok? Miért választjuk a „könnyebb” utat, ha úgy érezzük, az életünk zsákutcába ért?

„Bár a tantermi színház fogalmában mindkét tag lényeges, elsődleges a színház, a magas esztétikai színvonalon megszülető előadás, amelyhez valamilyen módon kötődik egy, a látottak közös feldolgozását célzó program is. Természetesen nem egy kőszínházban már játszott produkció iskolai vendégszereplése jelenti a tantermi színházat, hanem olyan előadást, amely eleve osztálytermi közegbe készül. Ennek tartalmi és formai kritériumai egyaránt speciálisak. A diákokat csak olyan produkcióval lehet megszólítani, amelyről úgy érzik, közük lehet hozzá, mert a problémáikat olyan nyelven fogalmazza meg, amely számukra ismerős. Ebből következően a tantermi előadások – akár kortárs szöveget, akár klasszikus drámát visznek színre – probléma-centrikusak. Másfelől az alkotóknak maximálisan igazodniuk kell a mindenkori adottságokhoz és körülményekhez, tehát a produkciók a szó köznapi és grotowski-i értelmében szegény színháziak. További feltétel az interaktivitás, amely az előadáson belül éppen úgy megnyilvánulhat, mint az azt kísérő foglalkozásokon. Ez azt jelenti, hogy az előadóknak egyszerre kell improvizálni is tudó színésznek, moderátornak, a nézők partnerének lenniük.  

A tantermi színház kisközösségeket szólít meg, s épít arra, hogy közönsége egy adott osztály összeszokott közössége. Ez nem azt jelenti, hogy esetenként több osztály, akár egy egész iskola diákjai előtt is ne lehetne érvényes és hatásos előadást tartani, de ilyenkor nyilvánvalóan más előadói és feldolgozói eszközökre van szükség, mint egy klasszikus tantermi projektnél. Mindebből talán érzékelhető, hogy ez a forma sem közvetlenül, sem elsődleges célját tekintve nem a színházra nevelés ügyét szolgálja – erre más színházi foglalkozások léteznek –, de járulékosan felkeltheti vagy fenntarthatja a színház mint művelődési-szórakozási alkalom iránti érdeklődést.  

Scherer Péter rendezte A gyáva elsősorban Kovács Krisztián nagyszerű, a gyerekekkel interaktív kapcsolatot is fenntartó alakításának köszönhetően teszi átélhetővé a drogfogyasztás hatásait, s teszi lehetővé, hogy a prevencióról, a drogok hatásáról lehessen eszmét cserélni.” (Nánay István, Revizor)

„Az előadás egy heroinista fiúról szól, aki igyekszik kijutni az anyagba zárt világból, »a bűnből«, de neki ezt nemcsak egyedül kell megoldania, hanem az egész világgal szemben. Ugyanis a jó szándékú, de kétségbeesett, korlátolt apja képtelen segíteni neki; másra pedig aligha számíthat akkor, amikor a társadalomnak sokkal szeretettebb tagja a hajléktalanokat csikkel égető, lehugyozó »bátor« alak, mint egy »drogos«. Fájdalmas az előadás realitása, hogy a mai Magyarországon a gyengébbeket megalázó, fenyegető agresszorok a haza egyre inkább becsült tagjai, s a minderre normálisan reagáló, érzékeny embereket pedig egyre kevésbé viseli el ez az ország. Pedig épeszű az, aki a mai valóságba belebolondul, aki menekülne tőle; aki meg túllép rajta, megalkuszik vele, hát az a gyáva. Az előadás igazsága nyugtalanító. […] Ebben a nemesen egyszerű színházban a szűken vett történetnél persze sokkal többről van szó: szembesülünk, hogy a magunk és mások meg nem értése következtében hogyan siklik ki egy élet. Borzasztó közelségbe kerültünk ehhez.” (Proics Lilla, Fidelio)